Nem is tudom...

Nem is tudom...olyan furcsa érzésem van. Nem tudom megmagyarázni és nem is akarom csak úgy előjött és nem akar elmúlni. Talán így kell ennek lennie. Lehet hülyeség. Lehet ez lesz az amitől megint változni fogok. Nem tudom...de azt hiszem nem is érdekel. Túl sok olyan dologgal foglalkozok, amivel nem kéne. Ami nem az én dolgom az nem az én dolgom. Ha valaki hülyeséget akar csinálni lehet hagyni kéne mert ha le akartam állítani leginkább csak melegebb éghajlatra lettem küldve vagy csak úgy leppattant róla. Nekem ez meg nem kell. Nem kell az hogy feleslegesen stresszeljek ezek a dolgok miatt. Csak nekem lesz ezektől állandóan rossz kedvem és nekem ebből már nagyon elegem van. Tegnap néztem az áll az alkut és egy olyan nő játszott akinek meghalt motor balesetben a vőlegénye. 1 hónapig elég deressziós volt aztán úgy döntött hogy neki ebből elég és kilábal ebből. Felvett egy olyan életmód szerűséget hogy hogyha úgy tud felkelni és lefeküdni hogy mosolyog akkor azt a napot ő nyerte. Szerintem van benne valami. Örülni kne annak hogy túléltük azt a napot. Hogy élünk...hogy legalább van az amink van és nem pedig nyavajogni. Mi emberek ahoz tökéletesen értünk,de ahoz hogy megköszönjünk valamit ahoz már annál kevésbé. Ha valaki segít nekünk általában megköszönjük,de nem minden esetben. Igaz van hogy kicsit váratlan volt a segítség vagy épp kellemetlen vagy hasonló. De a miértek mellett egy köszönömöt nem nehéz kimondani. Legalább csak 1x. Bár akkor azt hiszem ezt magamnak is mondhatnám. Csak ez egy picit bonyolultabb.