Annyi minden történt. Emberek megjelennek apró kis életemben és amikor megszoknám jelenlétét, már itt sincs. Minden magyarázat nélkül. Az egész egy óriási kérdőjel. Nem értek dolgokat és ez elszomorít. Szeretném tudni, de félek már sosem fogom tudni. Nem csinálhatok ennél nagyobb bolondot magamból. 2hónap telt el. Talán itt az ideje annak hogy feladjam?! Fáj ezt kimondani, de muszáj. Nem akarom. Küzdenék még, de érzem felesleges. 2hónapig küzdöttem. Ha ez nem elég neki, hogy lássa amit kell, akkor sajnálom. A türelmem még nem fogyott el. Meg is értem, de nem várhatok a végtelenségig.
Ígéretek...mit is érnek ezek már manapság.Jobb ha az ember már nem ígér semmit, mert úgyse úgy lesz az. Mindig lesz valami ami épp eléggé megváltoztassa a körülményeket, melyeket mi tökéletesen feltudunk használni kifogásnak. Kifogások. Igen...mindenre csak a kifogásokat keressük. Nem merünk szembe nézni a valósággal. Nem merjük kimondani a dolgokat. Gyávák vagyunk. Ezek vagyunk mi emberek. Félünk minden újtól. Ragaszkodunk ahhoz amit már annyira jól megszoktunk. Tudnám minek. Semmi értelme. Leragadunk a múltban és félünk onnan "elmenni". Vajon mi az ami rávesz minket hogy továbblépjünk a múlton? Egy új szerelem? Egy barátság? Vagy csak rájövünk hogy nincs értelme tovább? Talán mindenkinél máshogy van ez. A legjobb az, ha nem ígérünk semmit. Talán nincs is olyan hogy ígéret,talán csak egy újabb remény és a bizalom. Igen...azt hiszem bizalomnak hívják ezt
.
