Félelem

Tele vagyunk olyan félelmekkel, amikkel nem kéne. Minden új dologtól,kihívástól félünk. De ez jogos...hisz új...nem tudjuk mi vár ránk és hogy milyen hatással lesz a jővőre és a mostani életünkre nézve. Minnél idősebbek vagyunk annál több új dolgot tapasztalunk meg és megtanuljuk ezt kezelni. e vajon megfelelően kezeljük? Helyes döntés ha mindig mindenbe belevágunk? Ne válaszolj..nem érdekes. elég ha elgondolkozol rajta. Sokszor nem tudjuk hogy a döntésünket nem fogjuk-e megbánni. Nem ront-e a helyzeten vagy épp mennyit javít. Félünk mindentől ami számunkra ismeretlen. Félünk egy kapcsolattól...félünk megbízni másokban, mert attól félünk hogy kijátsza a bizalmunk. Ezek a félelmek hátrálnak minket az élet során. Van hogy nem szabad se előre, se hátra tekinteni. Csak menj és meglátod mit hoz az élet. Néha viszont pont hogy jővőbe is kell tekintened. Gondold át hogy a döntésed nincs-e valakire rossz hatással. De mindig azt tedd amit a szíved diktál. Vagyis nagy átlagban. Mert van hogy az eszünkre kell hallgatni. A félelmeket azonban nem lehet csak úg elüldözni. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne. Már csak az életünk is az lenne. De nem ilyen egyszerű ez. A félelem olyan valami ami lelkünk legmélyéről jön. Néha akkor tőr ki belőlünk, amikor a legkevésbé számítanánk rá. Van hogy a múltból valami előtörik belőlünk...van hogy csak egy egyszerű félelem. Ne takarni akarjuk. Inkább nézzünk ezekkel szemben és győzzük le. Utána nem lesz mi hátráljon. A félelmet nem egyszerű legyőzni. De nem lehetetlen. Csak gondolj arra ha más nem hogy mennyivel egyszerűbb lesz utána neked.

Az ember megismer valakit és megkedveli. Egy csomó mindent tanul tőle...többet mint ő azt gondolná hogy tanulhatna tőle. Kitartást...szeretet. Igazából már hosszú évek óta nem láttam. Csak e-mailben tartjuk a kapcsolatot, de ebből is látszik hogy a távolság nem akadály. Igaz van hogy 1-2 hónapig nem tud írni, de amikor ideje engedi akkor ír. :) Mondjuk az volt életem legjobb nyara amikor őt megismertem. 1 teljes hónapot tölthettem Szombathelyen. Ekkor volt időm megismerni. Tudom ennyi idő alatt nem lehet senkit kiismerni igazán. De őt ki lehetett. Mindig jó kedve volt és feltudott dobni és nagy szerepe volt abban hogy milyen is voltam régen, amikor azt hiszem a Bián kívül nem ismert senki igazán. Igen...Szombathely tényleg ekkora hatással van rám. Pozítivabb voltam...tudtam őszintén boldog lenni és tudtam mi az hogy hit...szeretet és feltétel nélkül megbízni másokban. De aznap amikor el kellett mennie...a vonat kora reggel indult. Túl korán. Ha tehettem volna kimentem volna..vagyis mentünk volna a Biával. De felébredtünk nem sokkal előtte...emlékszem azzal poénkodtunk hogy kiszőkjünk-e a vasútállomásra hisz egy köpésre volt. De nem...nem tettük mert azt hiszem nem örült volna apa. Így elkezdtem sírni...nem tudtam aznap reggel vagyis inkább hajnalban elbúcsúzni tőle. Igaz előtte este megtettük, de akkor is. A búcsúzás nem ilyen egyszerű. Azóta nem láttam. De amíg haza nem jöttünk addig küldött egy levelet és küldött magáról képet. Azóta is velem van mindennap a pénztárcámban. Igen...ott lapul. Igen...ő egy fontos személy az életemben, aki bármi van erőt ad nekem. 

Miért olyan fontos  nekem ez a hely? (Szombathely)

Mert a gyerekkorom egy részét ott töltöttem. Sok mindent megéltem ott is. De azt hiszem lényegében jót. Legalábbis amire emlékszem. Ott nem volt az hogy a gondok átruházódtak rád is. Apa sosem éreztette velünk ha rossz kedve volt,mindig örült ha látott. És...annyi mindenki van ott aki...akik jó emberek. Valahogy olyan mintha ott mások lennének az emberek. De komolyan. Lehet hülyén hangzik ez az egész, de nekem igenis fontos. Nagy szerepe van abban milyen ember is vagyok. Vagyis abban inkább apának. Mindig arra motivál hogy szeressük egymást és hogy ne veszekedjünk. És igaza van. Minek is veszekedni? Értelmetlen az egész. Sok mindent tanultam ott. Nem mondom hogy ennyire utálom ezt a helyet. Mert azért nem. Itt is vannak jó dolgok de azért nem annyi mint ott. Bár talán sosem törekedtem arra hogy igazán megszeressem ezt a helyet. De nem is fogok. Nem is akarok. Az én életem Szombathelyen van. Igen...itt is vannak barátaim. ez az ami itt tart. Bár ha akarnék se költözhetnék el. Pedig ha tehetném...megtenném. Tudom önzőség ez így. De ezt érzem és ott vagyok igazán boldog. Nem tehetek erről. De ellene se akarok.

Kovácsovics Fruzsina - Hazatalálsz

Egy boldog pillanat nem más, csak színes vadvirág,    
Mi elhervad, míg haza sem érsz.
Mikor élvezed, hogy a forgást nem bírod tovább, 
És elszédülve földet remélsz.

Az élet szélvihar,
Nem tudhatod, mit kavar.
De végül csak rajtad áll,
Hogy jó vagy rossz, mi Rád vár.

Ha nevetsz, 
A világ mindig visszamosolyog rád,
S a tiéd, amit vársz,
Egyszer úgyis hazatalálsz!
Csak hidd el!

A boldog pillanat elszáll, mint egy régi nyár,
Mit emlékként a szívedbe zársz.
Mikor eggyel több majd a tortán a fényes gyertyaláng, 
És meghatódva szépet kívánsz.

Az élet nagy kaland, 
Átírható színdarab,
És hidd el, csak rajtad áll,
Hogy jó vagy rossz, mi Rád vár.

Ha nevetsz, 
A világ mindig visszamosolyog rád,
S a tiéd, amit vársz,
Egyszer úgyis hazatalálsz!

Mondd, mit kérnél az élettől,
Mit úgy átélnél még szívedből?(Szívedből)
Bár ha mások mondják, őrültség,(Őrültség)
Légy bátor és csak képzelj még!(Képzelj még)

Mitől vagy boldog, mitől vagy mérges?
Mi az, mi feldob? Mondd, mitől félsz?
Mitől vagy főhős, mitől vagy győztes?
Mitől vagy boldog
Őszintén, őszintén?

Mondd, mit kérnél az élettől,
Mit úgy átélnél még szívedből?(Szívedből)
Bár ha mások mondják, őrültség,(Őrültség)
Légy bátor és csak képzelj még!(Képzelj még)

Ha nevetsz, 
A világ mindig visszamosolyog rád,
S a tiéd, amit vársz,
Egyszer úgyis hazatalálsz!


Egyszer úgyis hazatalálsz!