-.-"

Elegem van. Nem bírom én ezt már tovább. Kedvem lenne elmenni egy lakatlan szigetre egyedül. Ott nem lenne senki. Nem szólna hozzám senki és nem akarna senki se irányítani. Nem értem...miért nem lehet csak simán békén hagyni? Túl egyszerű lenne,igaz? Nem akarok mást csak hogy békén hagyjanak. De tényleg....nekem simán megfelelne. Ha eddig le voltam szarva akkor most se kell máshogy csinálni. Főleg ha csak belém akar kötni. -.-

Az életem szép volt. A napjaim vidáman teltek bár nem emlékszem sok mindenre. De amire emlékszek csak mosolyogni tudok rajta. De elkerültem arról a helyről és a jót felcserélte a rossz. A szüleim elváltak. És minden találkozásuk abból állt ki hogy elmondják egymásnak mennire utálja egyik a másikat. Többnyire ezeket nem akartam végig hallgatni..mégis hallottam mindent. Egymást szidták nem törődve azzal hogy mi mit érzünk közben. Volt hogy elmentünk otthonról hogy ne ezt kelljen hallgatni. Volt hogy csak ültünk és inkább beszélgettünk. Bármi csak ezt ne kelljen hallgatni. Egy idő után a vitákat a némaság cserélte fel. Nem szóltak egymásnak max. egy köszönés volt és kb. ennyi. Ebből álltak ki évek.Egyik jobban utálja a másikat. Az életem tündérmese helyett pokol lett. Évek óta így telnek napjaim. Néha néha megtörtént egy jobb nap, de az is hamar elmúlt. Mindez csak pár óráig tartott vagy 1-2 hétig. Évek óta tűröm az élet pofonjait, tűröm mert muszáj...mert nem tehetek mást. Volt hogy átlagos életem volt...nem volt benne semmi különleges. De eljött egy nap, ami megváltoztatott egy csomó mindent.Először hónapokig nem érdekelt a dolog. Talán fel sem fogtam igazán...míg egy ősz délután nem kaptam egy telefont. Egy telefont mikor mondta hogy elmondta. Sokkot kaptam. Nem tudtam mit mondani. Mondtam hogy hívjon újra és letettem. Igazából utána se nagyon foglalkoztatott a dolog. Csak attól féltem mi lesz, ha találkozok vele. Féltem. Rettegtem. De túléltük. Nem mondott semmit. Ugyanolyan volt velünk, mint eddig. De 2008 karácsonya maga a pokol volt. Az utána lévő időszak szintén. Akit tudtam ellőktem magamtól...mindenki mást hibáztattam csak épp magamat nem jutott eszembe pedig azt kellett volna. Tönkre tettem más életét is úgy hogy nem volt hozzá jogom. Nem mértem fel mit is kockáztatok. Hát tapasztaltam. Életem legrosszabb 1éve volt és ezt nem kívánom senkinek. Most itt ülök.Bizonyos dolgok rendeződtek. Valamivel javult,de nem sokkal. Valami csak rosszabb lett. De  elegem van abból hogy bizonyos emberek kihasználnak...hogy irányítani akarnak. Szabad ember akarok lenni. Nem akarok szünetekben valakivel egy fiú után rohangálni aki nem is szereti őt és ezt ő is tudja. Nem akarok állandóan az elvárásoknak élni. Elegem van hogy tőlünk elvárják, hogy sosem veszekedjünk...hogy tökéletesek legyünk. Hát nem! Ebből elég! Nem kérek ebből többé. Nem vagyok tökéletes s nem is akarok. Gyakran kócos a hajam,de nem érdekel. Néha bunkó vagyok de azok lehet megérdemelték. Néha érzékeny vagyok, de jogom van hozzá. Nem kérek az elvárásokból. Betelt a pohár. Sokáig tűrtem azt ha kinevettek...ha lenéztek apró dolgok miatt. Többnyire nem érdekelt. Én is lenézhettem volna őket azért mert ők ennyire felszínesek. De most új embereket ismertem meg akik bebizonyították még vannak olan emberek akik nem a felszínességre mennek. Vannak olyan emberek aki egy fiú után fut magából totál hülyét csinálva és néha barátait leszarva. Van olan akinenk teljesült az álma. És eközben az én életem kb. ugyanígy zajlik nap,mint nap.