Gondolatok.

Valaki  azt mondta hogy most jobban kimutatom a szeretetemet. Hm..meglepődve hallottam...néma csend..majd végig gondoltam. És igaz. Azt hiszem igaza van. Hogy őszinte legek meglepett kicsit, mert...nem szokásom. Talán a tavasz...talán csak...nem tudom. Gondolkoztam rajta e nem jutottam semmire. Tudom ki az a hülye aki ezen elgondolkozik? Hát én. De most komolyan...minig volt valami ami ebben megakadályozzon. Ez most így elég hülyén hangzik de ez így van. Mindig találtam valami kifogást hogy tartsak egy bizonyos távolságot. Hogy miért? Talán hogy biztonságban érezzem magam. Igen...ez is hülyén hangzik...mert úgyis biztonságban érezhetjük magunkat,de...valahogy én ilyen vagyok. Talán azért mert így próbálom a csalódástól megvédeni magam. Hogy milen csalódástól? Ez egy nagyon jó kérdés. Sokszor már magam se tudom. Miért nem tudok megbízni valakiben kétségek nélkül? Ennyire nehéz ez? Vagy csak én bonyolítom túl? Ki tudja. Azt hiszem mindent túl bonyolítok. Mindenre választ akarok kapni. De persze talán ezzel sokak vannak így. Én biztosan. Vagy talán csak az az oka, hogy próbálok segíteni neki de úgy érzem mintha nem használna neki. Lehet én vagyok hülye? Lehet nem kéne mások dolgába avatkoznom? Ha belegondolok miért akarok én beleavatkozni? Ha komolyan átgondolom amikor a szerelem témában adtam tanácsot nem nagyon érdekelt semmit. Persze én ezzel nem azt mondom hogy őt se érdekelte...csak...lehetnének a dolgok máshogy is. És ha igazam van? Nem akarok én semmi mást csak jót. Lehet nem kéne ezzel foglalkoznom. LEhet hogy csak csendben kéne néznem az eseményeket. De hogy? Hogyan ha látom hogy fáj neki? Ennyire azért én se vagyok bunkó. Főleg ha tudom mi az oka és tudom hogy lehetne rajta változtatni. Hagynom kéne tudom. De nem megy. Valamilyen szinten kételen vagyok rá,mert túl önfejű vagyok és makacs. Az emberek nem hatnak rám könnyen csak a magam feje után megyek. Nem lehet egy könnyen megváltoztatni csak ha belátom, hogy igazuk van. Néha túl érzékeny vagyok és túl reagálok dolgokat...de amikor nekem van igazam azért kiállok. Igen...azt hiszem ilyen vagyok én. De ha belegondolok elég bizonytalan az életem. Tele vannak olyan dolgokkal amik nem biztosak. Sőt...én magam is egy nagy kérdőjel vagyok. Hogy miért mondom ezt? Talán magam se tudom. Azt se tudom mi értelme van az életemnek. Persze tudom nem kéne mindenben értelmet és okot keresni. Nem is azt akarok...csak élni akarok. Semmi mást. Az élet rövid és mi nem használjuk ki eléggé. A kamaszkorunkat nem töltjük mással, mint a sérelmeinken rágódunk és ettől bedepizünk. És csak most jövünk rá milyen is az élet. Érekes hogy amíg az ember kicsi, óvodába jár milyen naív. Számtalanszor átgondoltam már ezt. Azt hisszük minden úgy fog történni ahogy mi azt elképzeltük. Ahogy mi azt szeretnénk. Majd szép lassan ahogy az élet formál minket rájövünk hogy ez egyáltalán nem így van. Megtörténik az első nagy szerelem. Először minden tökéletes...boldogok vagyunk és úgy gondoljuk szerelmesek. De hogy is tudhatnánk mi még hog mi a szerelem? Sehogy. Szóval ez megesik...mindent tökéletesen látunk...egy darabig az is...majd szép lassan a kapcsolat elhidegül majd jön a szakítás. Gőzünk sincs hogyan éljük túl. Túl friss. Túlságosan fáj. Sokan mondják hogy nem érdemes egy fiú miatt sírni...de nem tudjuk megállni. Nem tudjuk ezt az érzést elfojtani. Lehetetlen. Ám ahogy csalódunk egyre erősödünk. A csalódásokat,pofonokat megtanuljuk kezelni. Hogy hogyan fojtsuk el. Sok dolgot átélünk...szerelem,szakítás,halál,elveszítés... Ezek azok amik formálnak. Így lesz a szép mosolgós,kiegyensúlyozott gyerekből egy komoly, magába zárkózott tipikus kamasz. És ez az ami kihat az egész életünkre. De helyes ez így? Nem hinném. Túlságosan a fájdalmakra koncentrálunk. De ezt se tudjuk kontrolálni. Ilyenek vagyunk. Nem tudunk csak úgy lazán felszabadulni és boldogok lenni. Az túl nehéz. Most biztosan. Kivéve ha épp szerelemesek vagyunk. Ilyenkor van az hogy kipróbálunk egy csomó dolgot amivel lefoglalhatjuk magunkat. Amiben meglelhetjük tehetségünket. De sok mindent ki kell próbálni mert így jöhetünk rá miben is vagyunk igazán jók. Valaki írásban,valaki zenében...mindenki másban jó.  De szerintem jó valahova rendszerezni az érzéseinket,gondolatainkat. Így talán könnyebb lehet. Hisz részben olyan mintha valakivel beszélnél. Elég hülyén hangzik de nekem olyan. e ha belegondolunk az énekesek is, a dalszövegírók is az érzéseiket írják meg és énekelik meg. És így egy szakítást is könnyebb átélni. Persze nem kell hogy a világ elé tárd ki..szó sincs erről. Csak ne fojts magadba mindent. Ebből csak az lesz hogy nem leszünk elég nyítottak. Bár lehet hogy már most se vagyunk azok. Emberfüggő. Hogy én az vagyok-e? Nem tudom. Azt hiszem változó. Ha ismerkedésről van szó, akkor..talán. De ha arról van szó hogy valakinek mondjam el mi bánt...miért vagyok olyan amilyen...akkor nem. Nem vagyk elég nyított. De ilyen téren nem is akarok.Igen...tényleg nem akarok. Nem akarom azt hogy visszahallom. Nem akarok csalódni. Azt hiszem ez így érthető. Azlrt az is érdekes hogy az ember kivülről mindig mást mutat mint amilyen belülről. Így akarjuk elrejteni a valódi érzéseinket. Gondolom igen. De ez így fura. Ez olyan mintha nem akarnánk hogy tényleg megismerjenek. Bár ezért vannak a barátok. Ők azok akiknek elmondjuk titkainkat. Flelem nélkül kitárolkozunk. Megbízunk...és ők azok akikkel képesek vagyunk nevetni. De vajon honnan tudjuk hogy tényleg az az a barát? Erre rálehet jönni? Szerintem az ember valamilyen szinten érzi. De miért van az bizonyos barátságoknál hogy msn-en nem tudnak úgy kijönni mint személyesen? Az milyen barátság? Érdekes. Ez így furin hangzik. Ha másról lenne szó azt mondanám az nem is igazi barátság. Hogy abból a barátságból hiányzik valami. De vajon mi? Nincs meg a kellő bizalom? De vajon ki részéről? Annak a részéről aki mindig kezdeményezi a veszekedést? Igen...azt hiszem ez a megfelelő válasz. Akkor nem bízok meg eléggé az illetőben? De miért? Erre tudnom kéne a választ. Mégse tudom. ez érdekes. Nem értem. Pedig komolyan kéne. Vagy csak....nem tudom. Ez az amire nem tudom a választ. Keresem,de nem találom. Talán kérdeznem kéne pár embert.  Vagy nem tudom. Mi lenne ha csak egyszerűen nem vitatkoznék? De ez kinek a hibája? Azt hiszem senkié. Megkérdeztem egy embert (Wiwit)...és ő ezt mondta:"barátság.
*csak nekik kell a szemkontaktus
*az hogy a szemébe mondja a dolgokat"   Igaza van. Én erre miért nem jöttem rá? Kontaktus. Igen...azt hiszem van ilyen barátság. Érdekes...de igaza van. Ülök...zenét hallgatok...Avril Lavigne - How does it feel...és csak úgy jönnek a gondolatok. lehet midnig zenét kéne hallgatnom? Nem rossz ötlet. De vajon erről én tehetek? Mert ha rajta múlna nem így lenne. Én vagyok az aki hajthatatlan. Szar ügy...de ez van. Megszoksz vagy megszöksz? Én megszokok mert mást nem tehetek. De nem is akarok. Nem lehet a gondol elől csak úgy elmenekülni. Akkor az egész életünk nem állna ki másból mint menekülésből. Az meg szánalmas lenne és kicsinyes.  És nem is lenne élet.

Avril Lavigne - Alice (Alíz)

Kábulat hatása alatt, 
Forogván mindenfelé, 
Föld alatt vagyok, 
Leestem, 
Bizony, leestem. 

Be vagyok rezelve, hol vagyok én most ? 
Fejjel lefelé és nem tudom megállítani ( abbahagyni ) ezt most ! 
Nem lehet megállítani engem, óh, óh. 

Én, én, el fogok menni, 
Én, én, tovább fogok élni ! 
Amikor a világ összeomlik, 
Amikor elesek és a földnek ütődök, 
Meg fogom fordítani magamat. 
Nem próbálnál meg megállítani engem ? 
Én, én nem fogok sírni ! 

Rátaláltam magamra Csodaföldön. 
Visszatérvén a lábaimon, újra, 
Ez valóságos ? 
Ez képzeletbeli ? 
Álláspontot fogok foglalni a végéig !

Én, én, el fogok menni, 
Én, én, életben fogok maradni ! 
Amikor a világ összezuhan, 
Amikor elesek és a földnek ütődök, 
Meg fogom fordítani magamat. 
Nem próbálnál meg megállítani engem ? 
Én, én nem fogok sírni !